Közlemény - 2020. március 16.

Közlemény - 2020. március 16.

Tájékoztatás  a MEOE Szövetség tagszervezetei részére

2020. március 17. 00.00. órától tilos mindennemű rendezvény vagy gyűlés!

A Magyar Közlöny 45. számában megjelent 46/2020.(III.16.) Korm. sz. rendelet 4.§.(1). bek értelmében:

4. § (1) Rendezvény helyszínén a  résztvevők számától és a  rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodás tilos.

Az idézett jogszabály 2020. március 17. napjának 00.00. órájától hatályos, meg nem határozott ideig, azaz mindaddig, amíg a Kormány a tiltást fel nem oldja.

Ezen új szabályozás tehát teljes korlátozást jelent, még pedig nem a rendezvény vagy gyűlés rendezése, összehívása vagy megtartása, résztvevői száma vagy helyszíne a szabályozás szempontja, hanem maga a részvétel tiltott.

A vallási közösségek szertartásán, polgári esküvőn és temetésen kívül semmilyen rendezvényen, gyűlésen senki nem vehet részt!

Ennek megfelelően a MEOESZ tagegyesületeit az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

2020. március 17. napjától kezdődően az egyesületek nem tudnak megtartani semmilyen céljuk szerinti rendezvényt (kiállítás, tenyészszemle, vizsga, vagy akár kutyaiskolai foglalkozás, stb.), függetlenül a résztvevők létszámától, azaz akár egy darab résztvevővel sem semmilyen helyszínen! Egyesületeink éves közgyűléseiket sem tudják megtartani, mivel azokon a részvétel tilos.  

Mostantól nem a rendezők szankcionálhatók, hanem mindazon személyek, akik ott megjelennének.

Azon egyesületek, akik alapszabályuk értelmében és technikailag elektronikus úton tudnak esetleg közgyűlést tartani, azok ezt megtehetik.

Az éves beszámoló, mérleg elfogadó közgyűlések megtartása még nincs késésben, hiszen arra május 31-ig kell majd sort keríteni. Remélhetőleg az egészségügyi vészhelyzet is elmúlik akkorra, de a jelen válságos helyzetben a hatóságoknak sem az ilyen jellegű határidők betartása vagy betartatása lesz a prioritása.

Természetesen a kialakult járványügyi helyzet miatt a tiltások mindannyiunk és szeretteink érdekében indokoltak és megalapozottak. Ezért itt és így is kérjük, hogy tagegyesületeink bármilyen rendezvény, gyűlés meghirdetésének mellőzésével, a már meghirdetett események elhalasztásával segítsék elő a járvány megakadályozására tett intézkedések érvényesülését, kérjük mindenki  együttműködését!

 

Budapest, 2020. március 16.

Dr. Hronyecz Judit ügyvéd

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 465 3911
E: titkarsag@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Champion értéktár
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége hivatalos weboldala