Junior handler pontverseny 2021

PONTVERSENY   2021

Sajnos a tavalyi helyzethez hasonlóan ebben az évben sem számolhatunk teljes kiállítási évvel, így egyesületünk elnöksége a még mindig fennálló veszélyhelyzet miatt NEM változtatta meg az éves pontverseny kiírását.

A minimum 15 pontot elért és 2021-évi MEOESZ tagsági igazolvánnyal rendelkezők vehetnek majd részt az év végi GÁLÁN. A Supreme versenyek győztesei automatikusan kvalifikálják magukat, de az éves abszolút győztes címért ettől függetlenül indulhatnak. Ettől az évtől az érvényes igazolványt pdf. formában küldjük, ha utalással rendezted tagsági díjadat.

Minden hazai (CACIB-CAC-Klub) kiállításon lehet versenyezni.

Az egyes kiállításokon szerzett eredmények után kapott pontok a következők:

CACIB: I. helyezett 6 pont, II. helyezett 4 pont, III. helyezett 2 pont, IV. helyezett 1 pont.

CAC és Klubkiállítás: I. helyezés 3 pont, II. helyezés 2 pont, III. helyezés 1 pont, IV. helyezett 1 pont.

A kiállítások szervezői, illetve a Junior Handlereket bíráló bíró közös döntése, hogy az adott kiállításon kiadja-e a IV. helyezést. 

+ 1 pont szerezhető az egyesület által szervezett akár online gyakorlati, elméleti oktatásokon való részvétellel, külön pontok járnak a házi feladatokra is. Plusz pont jár a Supreme BIS-be jutásért, de ez max: 5 pont pluszt jelent összesen. 

Az évi 15 pontból minimum 6 pontot nemzetközi CACIB kiállításon kell megszerezni, illetve a klubkiállításokon elért pontokból maximum 6 pontot veszünk figyelembe.

Amennyiben nem benevezett kutyával történik a versenyzés, a nevezési laphoz csatolni kell a kutya törzskönyvi másolatát, csak ebben az esetben fogadható el a jelentkezés.

A fenti feltételek teljesítésével (min. 15 pont, JH füzetbe vezetett eredmények) a versenyző kvalifikálja magát az éves Junior handler helyezéseket eldöntő versenyre.

Ha a Supreme versenyek győztese külföldi versenyző, a következő helyezés magyar győztese  kvalifikálja magát a Gálára.

Tagsági kártya hiányában, illetve a pontgyűjtő füzetbe pontosan beírt eredmények nélkül, NEM tudjuk elfogadni a Gálára a jelentkezést.

A döntőn minimum három bíró (hazai és külföldi) választja ki a helyezetteket, a bírókat a MEOE Szövetség delegálja.

Az I. korcsoport 1-4 helyezettje értékes jutalmakat kap.

A II. korcsoport 1-4 helyezettje értékes jutalmakat kap.

Mindkét korcsoportban 2021-ben is abszolút győzteseket hirdetünk. A helyezettek díjazása az év közben gyűjtött hazai és külön a külföldi kiállításokon elért pontok alapján történik. A legtöbb pontot gyűjtött Junior Handlert mindkét korcsoportban külön díjjal jutalmazzuk.

  • A II. korcsoport első helyezettet kvalifikálja a MEOESZ a Crufts-ra. Alapfeltétel, hogy az első helyezett alapszinten angolul tudjon kommunikálni, mert a verseny Angliában lesz, a rendezvény hivatalos nyelve az angol, mind a gálavacsorán történő bemutatkozáshoz, mind a versenyen való részvételhez a nyelvismeret elengedhetetlenül szükséges.
  • A második helyezett képviseli hazánkat a 2022-ben megrendezésre kerülő WDS-en.
  • A harmadik helyezett képviseli hazánkat 2022-ben megrendezésre kerülő EDS-en.

2021-ban a MEOE Szövetség kiállítási naptárában feltüntetett alábbi kiállításokon lesznek Nyílt bajnokságok.

  • Komárom május 21-22-23 CACIB
  • Sárvár július 16-17-18 CACIB Itt tervezzük megtartani a JH tábort is.
  • Hódmezővásárhely szeptember 03-04-05 CACIB
  • Komárom október 22-23-24 CACIB

A veszélyhelyzet miatt lehetnek változások, ezeket a facebook oldalunkon közzétesszük.

Tervezünk még CACIB-CAC kiállítás helyszínén gyakorlati, rövid elméleti oktatást, ezek egyeztetésre várnak, facebook oldalunkon időben közzé tesszük.

Ha bármiben tudunk segíteni, írjatok a jh.hungary@gmail.com e-mail címre, vagy a +36-20-9-348-925 telefonon hívjatok.

Mindenkinek sikeres versenyzést kívánunk 2021-ben is!

 

Ifjúsági és Gyermek Kutyás Sport Egyesület elnöksége                                  MEOE Szövetség

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T:
E: titkarsag@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Apróhirdetések
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége hivatalos weboldala