Junior handler gála eredmények 2022

JUNIOR HANDLER GÁLA 2021

2021-ben a MEOE Szövetség és az Ifjúsági és Gyermek Kutyás Sport Egyesület által, a Junior Handrereknek kiírt pontverseny győzteseinek részvételével ünnepélyes keretek között rendeztük meg a Gálát.

Emelkedik a részt vevők létszáma, egyre több fiatal kap kedvet ehhez a sporthoz, így tavaly 19 fő teljesítette éves szinten a nemzeti, nemzetközi kiállításokon szerezhető 15 pontot.

Az év során szerencsére minden előre kiírt Nyílt bajnokságunkat is meg tudtuk tartani, a Supreme verseny győzteseit szintén az indulók között köszönthettük.

A Gála előtt, ahogy a korábbi években is előválogatót tartottunk, a végleges eredmények a bírók által adott, a bírálati lapok összesített pontszámai után alakultak ki.

Bírók: Teresa Subertova (CZ), Ante Lucin (HR), Thomas Wastiaux (B).

A Junior Handler verseny ünnepélyes eredmény hirdetésére a FeHoVa kiállítás szombati BIS programjában került sor.

I-es korcsoport-a helyezettek ajándék csomagot kaptak.

  1. helyezett Kovács Luca

  2. helyezett Gyimesi Gabriella Anna

  3. helyezett Soltész Zita

  4. helyezett Takács Dóra Imola


 

 

II-es korcsoport- az I. helyezett képviseli hazánkat a Párizsi EDS-en.

II. helyezett képviseli hazánkat a 4 napos Split-i versenyeken.

III. helyezett ingyen vehet részt a Nyári táborban Sárváron.

IV. helyezett ajándék csomagot vehetett át.


 

  1. helyezett Kovács Patrícia

  2. helyezett Pintér Dorottya

  3. helyezett Baranyi Dorina

  4. helyezett Mészáros Eszter


 

 

Köszönjük mindenkinek az egész éves támogatását, a bírók alapos bírálatát, gratulálunk minden résztvevőnek, a nyerteseknek külön is, találkozunk 2022-ben is.

 

MEOE Szövetség                                           Ifjúsági és Gyermek Kutyás Sport Egyesület

 

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 465 3911
E: titkarsag@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Champion értéktár
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége hivatalos weboldala