Közlemény

Közlemény

KÖZLEMÉNY – a közösségi média apropóján

 

Tisztelt Kutyás Barátaink, Sporttársak!

Az elmúlt héten döbbenettel és felháborodással értesült a MEOE Szövetség arról, hogy sajnos kutyás körökben is mind a mai napig létezhet olyan személy, aki a közösségi médiát képtelen annak valós céljai és lehetőségei, vagy akárcsak annak üzemeltetője által meghatározott szabályok betartásával használni.

A MEOE Szövetség - ahogyan eddig sem, úgy a jövőben - sem tűri, hogy a Szövetséget, annak munkáját vagy éppen közreműködőit bárki indokolatlanul sértő, becsmérlő kijelentésekkel illesse vagy éppen személyiségi jogaikban sértse, tegye ezt az elkövető személy szóban, írásban vagy a közösségi médiában.

A MEOE Szövetség ezúton is kinyilvánítja, hogy működése, minden megjelenése során elhatárolódik minden, mások személyét, személyiségi jogait sértő magatartástól és megnyilvánulástól és nyomatékosan felhívja tagjait és a MEOESZ tevékenységével kapcsolatba kerülő minden partnerét, hogy maguk is ekként járjanak el. Így bárki, aki a MEOESZ tevékenységével bármilyen formában kapcsolatba kerül, érezze kötelességének, hogy a közösségi médiát is a jóerkölcsnek, a média használata szabályainak de legfőképp a jogszabályok által előírt magatartások betartásával és annak megfelelően használja, ami a közösségi médiák esetén különösen a személyiségi jogok fokozott tiszteletben tartásával kell megvalósuljon.

A MEOE Szövetség egyben tájékoztatja Önöket arról is, hogy minden szükséges és lehetséges lépést megtett annak érdekében, hogy a kutyás közösségnek ne kelljen övéi között tudnia olyan személyeket, akik a fenti alapvető szabályokat - akár a közösségi média akár más fórum használatával - saját erkölcseik által nem gátoltan képtelenek betartani.

 

Budapest, 2018. február 22.

MEOE Szövetség

Korózs András Elnök

Contact

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 465 3911
E: titkarsag@kennelclub.hu
Online entry
Online administration
Champion értéktár
Facebook page
Youtube channel

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége hivatalos weboldala