Segítség Ukrajnának frissítve 07.04!

Segítség Ukrajnának frissítve 07.04!

Tisztelt Szervezeti Elnökök!
 
Tisztelt Tagjaink! Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Több mint két hete kezdődött az a katasztrófa, amelyre a pandémia világjárvány visszaszorulásának örvendve álmunkban sem mertünk gondolni.
 
A kitört Orosz-Ukrán háború számunkra is, a magyar kinológiában tevékenykedők számára is számtalan kihívást, megoldandó problémát jelent.
 
Nagyon sokan szervezzük, szervezetik az egyéni segítségek, segélyek eljuttatását a háború sújtotta területekre és koordináljátok a Magyarországra menekülő és itt maradni szándékozó menekültek életfeltételeinek biztosítását.
 
Szövetségünk vezetése nevében a legmélyebb tiszteletemet és köszönetemet szeretném kifejezni azoknak, akik akár egy jó szóval, egy kiló kenyérrel, egy kiló kutyatáppal vagy bármivel is hozzájárulnak a totális humanitárius katasztrófa elkerüléséhez.
 
Természetesen tudjuk és látjuk, hogy a segítségek mértéke az általam felvázoltnál jóval jelentősebb, és bízom benne, hogy hozzájárul az átmeneti időszak nehézségeinek megoldásában.
 
Szövetségünk elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy a háború befejezése utáni időszakot, az újjáépítés időszakát aktív és jelentős anyagi hozzájárulással kívánja segíteni.
 
Segítségünket az Ukrán Kennel Club számára kívánjuk felajánlani, annak tovább működése és rehabilitációjának biztosítása érdekében.
 
Ezért kérem szövetségünk minden szervezeti egységét és magánszemély tagjait, hogy lehetőségeikhez képest anyagiakkal segítsék az Ukrán Kennel Club újra indulását.
 
Azt a két bankszámlaszámot (forint és euró) ahová adományaikat utalhatják hamarosan közzétesszük.
 
Kérek minden szervezetet és magánszemélyt, hogy a közleménybe írja be: „Kutyások egymásért Ukrajnában” valamint, titkárságunkon (titkarsag@kennelclub.hu) jelezze az adományozó pontos nevét, a szervezet képviselőjének nevét és az adományozott összeget.
 
Az adományozott összeg megjelölhető akár Forintban, akár Euróban.
 
Az összegek beérkezésének sorrendjében nyilvános honlapon tesszük közzé az adományozó szervezet vagy magánszemély nevét és az adományozott összeget, amennyiben ehhez írásban hozzájárul.
 
Az összegyűlt összegek eljuttatásakor az átvétel tényéről az adományozókat is értesítjük.
 
Szövetségünk elnöksége első felajánlóként 5.000 Euróval járul hozzá a számla megnyitásához.
 
Tisztelettel kérem a békéért, az egyetemes európai kinológiáért, országaink konszolidált szomszédos egymás mellett élésért tenni akarókat, hogy adakozzanak az Ukrán Kennel Club tovább működése érdekében.
 
Budapest, 2022. március 10.
 
Üdvözlettel és köszönettel:
 
Korózs András MEOE Szövetség Elnöke
 
Szabó Sándor MEOE Szövetség Alelnöke
 
MEOE Szövetség Elnökség tagjai:
 
Dér Andrea
Harsányi Péter
Muzslai Péter
Szmolka János
 
 
Adományozó szervezet / magánszemély Szervezet képviselője Adományozott összeg Forint / Euró
MEOE Szövetség Korózs András Elnök 5000 Euró
Pannon Terrier Egyesület Korózs András Elnök 800 Euró
Magyar Spitz Egyesület Dér Andrea Elnök 1000 Euró
Somogy Megyei Kinológiai Egyesület Szmolka János Elnök 100 000 Ft
Magyar Bernipásztor Egyesület Pintér János Elnök 50 000 Ft
AAPKK   190 000 Ft
MDMTE Noveczki Katalin Elnök 150 000 Ft
PeKe Pest Megyei Kutyások Egyesülete   50 000 Ft
Ebtenyésztők Dél-Alföldi Egyesülete   50 000 Ft

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 465 3911
E: titkarsag@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Champion értéktár
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége hivatalos weboldala