|
Kedves
Sporttársak, Kedves Barátaim!
A mai nappal egy 10 éves
„szélmalom harc” felszámolása vette kezdetét.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte
azon állattenyésztési bírságok egy részét, melyet egyesületünk
elszántellenségei kezdeményezésére az Országos Mezőgazdasági
Minősítő Intézet kiszabott ránk.
Köszönetemet fejezem ki tagságunk nevében jogi képviselőnknek
Dr.Pozsonyi Anikónak azért a küzdelemért, amit a jogtalanság
és korrupció felszámolásáért évek óta végez.
Mellékelten olvashatják a
Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét, melyet a ma délután
folyamán az egyik legmagasabban kvalifikált ügyvédi irodával
véleményeztettem.
Véleményük : A Fővárosi
Bíróság mai ítélete a MEOE további jogi lépései vonatkozásában
kiemelkedő értékűek lehetnek, az ítélet indoklása pedig a
magyar joggyakorlatban is példaértékű.
Kedves
Sporttársaim!
A MEOE vezetése továbbra is
kitart azon törekvése mellett, hogy a közel 110 éves egyesület
hagyományait, elért eredményeit, jövőjét, amibe beletartozik
mindannyiunk hétköznapi „kutyázása”, hétvégi szórakozása, az
egyesületünk életét jelentősen befolyásoló Európa Kiállítás
sikere, és egy lehetséges Világkiállítás megrendezése nem
lehet egy pár főből álló disszidens szervezet martaléka.
Egyesületünk továbbra is
vár minden a magyar kinológiáért tenni akaró, egészséges
gondolkodású tenyésztőt és kutyakedvelőt tagjai sorába.
Kívánok mindenkinek
kellemes hétvégi kiállításokat, munkakutyás rendezvényeket,
felhőtlen kikapcsolódást!
Korózs András
a MEOE Elnöke
Melléklet:
Bírósági
ítélet.
|